2009 augusztusában hárman, egyfajta különleges próbatételként bevettük magunkat pár napra Erdély turisták által egyik legkevésbé járt vadregényes rengetegébe, a Görgényi-havasokba. A hegységre alapvetően nem jellemző a magashegységek kopár sziklarengetege, annál inkább találhatók itt jóféle medverejtő, alig áthatolható, sokat megélt pompás erdőségek, ahol az ember úgy érezheti, mintha megállt volna az idő. Persze hellyel-közel már keresni kell az ilyen helyeket, mert az ember tevékenysége az itteni erdők jó részére is rányomta bélyegét. Itt is nagyüzemben folyik az erdők hivatalos és nem hivatalos kitermelése, sokfelé találni lecsupaszított hegyoldalakat, az utak mentén halomba rakott irdatlan fenyő törzseket.
Utóbb kiderült, hogy a három nap nagyon szűkre lett szabva és több hibát is elkövettünk, többek között azt is, hogy szűkében lévén az időnek, az autóval fél napig tartó oda út után nem tartottunk pihenőt, és azonnal nekivágtunk az erdőnek. Az első éjszakára kiszemelt sátorozó hely nem bizonyult alkalmasnak az éjszaka nyugodt eltöltésére, ezért a fáradtság halmozódott, ami a továbbiakban rányomta bélyegét az út egészére. Elszámítottuk a magunkkal hurcolt holmi mennyiségét is. Főként az élelmet méreteztük túl. Idén már körültekintőbbek voltunk: egy hetet szántunk az útra és a csomagok tartalmát is alaposan átgondoltuk. Eleve úgy terveztünk, hogy az első nap utazás után hátralévő részét pihenéssel és a csomagok rendezgetésével töltjük.
Volt hozzávetőleges útitervünk is, napokra nagyjából lebontva, ezt azonban nem vettük túl szigorúan, mivel korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ismeretlen helyen mindig közbe jön valami, ha éppen nem az időjárás, akkor ki kell kerülni valami járhatatlan bozótot, vagy valami egyéb körülmény miatt nem haladunk úgy, ahogyan terveztük.
Ezért aztán, bár a Görgényi-havasokat céloztuk meg idén is, végül, egy napos kitérő után, a Kelemen-havasokban kötöttünk ki. Itt korábban még egyikünk sem járt, de ez persze nem szegte kedvünket. Eredetileg nem terveztük, hogy felmegyünk a főgerincre, de az időjárásban beállt kedvező változás folytán erről a jó kilátás reményében mégsem akartunk lemondani, így a Tiha-tetőt érintve felmentünk egészen a Ruszka-tetőig, azaz egészen a főgerinc vonaláig. Felfelé menet ugyan vérszemet kaptunk és elhatároztuk, hogy még a Nagy Kövest is megmásszuk, erről azonban idő hiányában már le kellett tennünk, és egy hosszú, patak völgyben vezető úton visszatértünk a Maroshoz, ahol is túránk véget ért.
Az időjárás a pocsék kezdet ellenére végül is kegyes volt hozzánk, a havasok vad világa megmutatta igazi szépségét. Engem lenyűgözött a Kelemen-havasok eddig csak könyvekből ismert csodálatos világa, amelyet számomra a sokszor komoly fizikai erőfeszítések csak még szebbé, értékesebbé varázsoltak.
Bízom abban, hogy 2011-ben is sikerül eljutnunk Erdély ezen vadregényes vidékére. Az igazat megvallva már motoszkál a fejemben egy görgényi gerinctúra gondolata...
Alább, napokra lebontva és egy kissé jobban részletekbe menően olvashatók az események.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése